FELLÉPŐ MŰVÉSZEINK
A "FÉNYEK ÜNNEPEI" kántor- és egyházzenei koncerten a négy magyarországi történelmi felekezet - a zsidó, a római katolikus, az evangélikus és a református - kántorai, kántorhallgatói, szólistái,
kísérő- és előadóművészei valamint kórusai lépnek fel. A műsor programját egy
meglepetés "világi" előadó színesíti majd.
Kántor énekesek
Fekete László
A Dohány utcai zsinagóga főkántora, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem kántor szakirányú továbbképzésének szakfelelőse. Pályáját zsinagógai kórusszólistaként kezdte, majd három évadon keresztül a Józsefvárosi Színházban olasz operák basszus-buffó főszerepeit alakította. Gyakran lép fel koncerteken, énekel filmekben, TV- és rádióműsorokban, zenei felvételeken. Repertoárján elsősorban kántori kompozíciók, zsidó vonatkozású műdalok, áriák, jiddis, ladino, héber és magyar nyelvű zsidó népdalok szerepelnek. További részletek
Itt meghallgathatja Fekete Lászlót
Nógrádi Gergely
A Frankel Leó utcai zsinagóga főkántora, operaénekes.
A fiatalabb generáció kiemelkedő tehetséggel megáldott kántora, aki komolyzenei múltjának, valamint neves mestereinek köszönhetően káprázatos profizmussal szólaltatja meg a zsidó liturgia, a hagyományos dalok, és a klasszikus zene dallamait is. Az askenáz iskola hagyományainak elkötelezettje; ennek dallamait, hangjait szólaltatja meg átérzéssel és bravúros erővel.
Kántorként köztiszteletben álló gyülekezetet szolgál, közönség előtt zajló koncerteken is fellép nagy sikerrel. További részletek
Itt meghallgathatja Nógrádi Gergelyt
Zucker Immánuel
Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem, Bét Jehuda
Zsinagóga főkántora.
Kellemes, lágy, lírai tenorhangja mellett a hivatásbeli
elkötelezettség teszi jó kántorrá. Soha nem csupán énekel, hanem imádságot
tolmácsol, érzéseket közvetít. Érti és tudja, hogy a kántor a közösség
küldötte, aki Isten előtt képviseli híveit, felelős fohászaik igaz
kifejezéséért. Az elmúlt évek során több alkalommal fellépett hazai és külföldi
kántorkoncerteken, nagyhírű világsztárok oldalán.
Itt meghallgathatja Zucker Immánuelt
Rudas Dániel
A Dohány utcai zsinagóga kántora. Énekesi karrierjét 2012-ben kezdte a Dohány utcai zsinagóga férfikórusában. A gyönyörű énekek hatására döntött úgy, hogy mint kántor, a zsidó zeneművészet dalainak tolmácsolója legyen. Tehetségét dr. Frölich Róbert - a Zsinagóga főrabbija - hamar felismerte. 2014-ben indult el szólista karrierje, és már abban az évben nagy sikert aratott Svájcban, ahol a Conservatoire de Musique de Geneve vendége volt. A Zsidó Kulturális Fesztivál, valamint magyarországi és külföldi koncertek rendszeres előadója. Fellépett többek között Ausztriában, Németországban, Svájcban, Szerbiában, Szlovákiában és az Egyesült Államokban.
Itt meghallgathatja Rudas Dánielt
Teszter Nelli (zongora) és Neumark Zoltán (zongora).
Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem
Kántorképzés
Dési Tamás
Kántorhallgató.
Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) kántorképző szakán a második szemesztert végzi.
A 2021-2022-es tanévben nyújtott kiemelkedő hallgatói teljesítményéért Tóth Emil Emlékoklevelet kapott.
Legutóbb az idei Újpesti Városnapok alkalmából megrendezett kántorkoncerten, az Újpesti Zsinagógában lépett fel kántor- és kántorhallgató társaival együtt.
Itt meghallgathatja Dési Tamást (a felvételen 15.32 perctől hallható).
Evangélikus Kántorképző Intézet Előadói
Az Evangélikus Kántorképző Intézet - igazgatója Bence Gábor egyházzenész - a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetlen országos hatáskörű kántorképzője. A Kántorképző Intézet a Fények Ünnepei koncerten egy kis kamaraegyüttessel lép fel.
Előadói: Hacknauer Bettina (szoprán), Försönits András (tenor), Kiss Boldizsár (basszus), Hoós Andrea és Beczner Barbara (hegedű), Kesselyák Bence (nagybőgő) és Németh Sándor (orgona).
2020 az Úrvacsora éve: Bence Gábor kántor és a gyülekezet közös éneklése
Weiner Leó Énekes Iskola
A Weiner Leó Énekes Iskola a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium intézményéhez tartozik.
A Budapesti Énekes Iskola 1984-ben jött létre. A jelenlegi művészeti
vezető Csonka Szabina Babett.
A Fények Ünnepei - rendhagyó egyházzenei és kántorkoncerten a Weiner Leó Énekes Iskola a 35 fős kórusával (Csonka Szabina Babett kórusvezetésével), és Dóczy Bence Ambrus - Weiner Leó Katolikus Zeneiskola - szólót furulyázó kisfiúval lép fel. További részletek

Kórusok


Dohány utcai zsinagóga férfikórusa
A Dohány utcai zsinagóga férfikórusa 2013 óta rendszeres közreműködője a zsinagóga szertartásainak. Vezetője Lázár Zsigmond karnagy, aki a korábbi vegyeskari műveket férfikarra dolgozta át. Így a hagyományosan énekelt imarészletek új hangvételt kaptak, olykor színesítve kiemelkedő képességű szólisták által is. A tízfős együttes hivatásos és amatőr énekesekből áll. Az istentiszteletek zenei kísérője, vezető orgonistája Dobszay Péter.
Kálvin Kórus
A Kálvin Kórust Ákom Lajos orgonaművész, a Kálvin téri református templom orgonistája alapította 1948-ban. 1968 és 1998 között Máté János vezette az énekkart. Őt követve, Kovács Botond Árpád zenei vezetésével Pálóczy Krisztina kapcsolódott be a munkába. 2006. januárjától új feladatként a kórus havonta, a református énekeskönyvre alapozott zsoltáros vesperás istentiszteleten énekel, melynek szervezője Bódiss Tamás, a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének tanára. A kórus egyéb feladatokat is vállal: 2017-ben ellátogatott alapítójának szülővárosába, a Margittán rendezett emléktábla-avatásra.
Énekművészek


Rajk Judit - énekművész
Habilitált egyetemi docens, a Zeneakadémia tanára, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagja.
Budapest klasszikus- és kortárszenei életének
állandó szereplője, valamint rangos hazai és külföldi fesztiválok résztvevője,
számos magyar mű ősbemutatója fűződik nevéhez. Több kamaraformáció - a
ContrasTon, a Trio Passacaglia, valamint a Metrum Ensemble - tagja. 2018. szeptemberében a Berlini Filharmonikusok kamaraszólistáival adott
koncertet a Zeneakadémián. Előadói tevékenységét 2005-ben, 2011-ben és
2018-ban is Artisjus-díjjal díjazták.
Itt meghallgathatja Rajk Juditot
Kéringer László - énekművész
2010-től
kizárólag énekléssel foglalkozik, korábban a Szombathelyi Fiú Énekiskola
művészeti vezetője, majd a Debreceni Csokonai Színház és a Budapesti
Operettszínház karigazgatója volt.
Szólistaként rendszeres közreműködője a
koncertéletnek, színházi előadásokon is fellép, gyakran vendégszerepel
külföldön.
Főleg barokk és kortárs művek specialistája, tenor énekművész.
Itt meghallgathatja Kéringer Lászlót
Rajk Judit és Kéringer László együtt énekel