Fekete László

A Dohány utcai zsinagóga főkántora, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem kántor szakirányú továbbképzésének szakfelelőse. 

Pályáját zsinagógai kórusszólistaként kezdte, majd három évadon keresztül a Józsefvárosi Színházban olasz operák basszus-buffó főszerepeit alakította. Gyakran lép fel koncerteken, énekel filmekben, TV- és rádióműsorokban, zenei felvételeken. Repertoárján elsősorban kántori kompozíciók, zsidó vonatkozású műdalok, áriák, jiddis, ladino, héber és magyar nyelvű zsidó népdalok szerepelnek.

Klezmer zenei koncerteken elsősorban az Odessa Klezmer Banddel, de a Sabbathsong és a Budapest Klezmer Band együttesekkel is fellépett. 2015-től a Budapest Bár együttes klezmer produkcióiban szerepelt.
Koncertezett, szertartást vezetett Európa számos országában, Izraelben és Japánban. Szerkeszt és előad zsidó zenei műsorokban és konferenciákon. 

"A háború utáni nemzedékhez tartozik, azok közé, akiknek a zene világa egységes. Klasszikus zenei képzést kapott. Előadóművész, aki tárgyát, az általa Szólított Teremtőt veszi végtelenül komolyan, nem pedig magát, akinek számára a zene a nyelv, a végtelenhez."