Freund Tamás

- a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója,
- a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára.
Biológus
diplomáját az ELTE-n szerezte 1983-ban.
A Magyar Tudományos Akadémia 1998-ban választja
levelező, 2004-ben rendes tagjává, majd 2014-ben élettudományi alelnökévé.
Tagja
a London-i székhelyű Európai Akadémiának (2000),
a Salzburg-i Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának
(2001),
a Német Tudományos Akadémiának (2001),
az Amerikai Tudományos és
Művészeti Akadémiának (2014), és
a Pontificia Academia Pro Vitá-nak Vatikánban
(2019).
Nemzetközi díjai közül kiemelendő
az Amerikai Anatómusok Cajal
Club-jának életmű díja a Cajal Medal-lal (1998),
a svájci Demuth dij (1991),
a
nemzetközi Kemali díj (1998),
2011-ben harmadmagával megkapta az 1 millió Euro díjazású
dániai "The Brain Prize"-t (Agy-Díjat).
Magyarországon 2000-ben ő kapta az első
Bolyai Díjat, majd 2005-ben Széchenyi Díjat, 2013-ban a Prima Primissima Díjat.
Az Idegtudományi Világszövetség (IBRO) vezetőségi tagja (1998-2006), az Európai
Idegtudományi Társaságok Szövetségének elnöke (2004-2006) volt.
Fő kutatási területe
az agykérgi idegsejthálózatok szerkezete és működése.
Tudományos munkássága mellett a zeneművészetet is kedveli, támogatja. Többek között Bach-kórusénekes.