Rendhagyó: a 4 történelmi felekezet kórusai, előadói egy színpadon

A 4 történelmi felekezet - a zsidó, a római katolikus, az evangélikus és a református - kórusai egy színpadon állva mutatják be - legtöbb esetben közös gyökerekből fakadó - egyházzenéjüket.
A zsidó felekezet kórusa:
A Dohány utcai zsinagóga férfikórusa 2013 óta rendszeres közreműködője a zsinagóga szertartásainak. Vezetője Lázár Zsigmond karnagy. A tízfős együttes hivatásos és amatőr énekesekből áll. Az istentiszteletek zenei kísérője, vezető orgonistája Dobszay Péter.
A római katolikus felekezet kórusa:
A Weiner Leó Énekes Iskola a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium intézményéhez tartozik. A Budapesti Énekes Iskola 1984-ben jött létre Óbudán. A jelenlegi művészeti vezető Csonka Szabina Babett. A 30-35 fős társulat mára a főváros jelentékeny koncertező együttesévé nőtte ki magát.
Az evangélikus felekezet előadói:
Az Evangélikus Kántorképző Intézet - igazgatója Bence Gábor egyházzenész - a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetlen országos hatáskörű kántorképzője. A kántorképző az evangélikus egyházban egyet jelent a lelki, zenei és közösségi élményt nyújtó kántorképzéssel. A "Fények Ünnepei" kántor- és egyházzenei koncerten az Evangélikus Kántorképző Intézet előadói, hallgatói lépnek fel.
A református felekezet kórusa:
A Kálvin Kórust Ákom Lajos orgonaművész, a Kálvin téri
református templom orgonistája alapította 1948-ban. 2006. januárjától új
feladatként a kórus havonta, a református énekeskönyvre alapozott zsoltáros
vesperás istentiszteleten énekel, melynek szervezője Bódiss Tamás, a
Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének tanára.